A fél ország ilyen autóra vágyott!

1970-ben egészen másképp nézett ki a magyarországi utcakép. Nyugati autóból nagyon kevés volt, a keleti blokk járműveit pedig azért övezte kiemelt figyelem, mert éveket kellett rájuk várni. Így volt ez a Moszkvics 412-es típusával is, amely a szocializmus egyik meghatározó autója volt. Az Autó-Motor 1970-es cikke a szovjet autógyártás fellendüléséről és a típus újdonságairól szól. 

A Moszkvics 412-es hosszú éveken keresztül a magyar autópiac fontos szereplője volt
Fotó: Autó-Motor

A Moszkvics 412-es hosszú éveken keresztül a magyar autópiac fontos szereplője volt 
Fotó: Autó-Motor

A szocializmusban komoly autónak számított a Moszkvics

A Szovjetunióban jelenleg a jármű-iparhoz kapcsolódóan 113 gyár áll építés, illetve korszerűsítés alatt. Ezeknek a járműipari beruházásoknak az értéke az 1969-70 években két és félszer nagyobb, mint például 1961-1965 között volt. A radikális változások eredményeként 1970 lesz az első olyan esztendő, amikor a szovjet személyautó-gyártás felülmúlja a tehergépkocsi-gyártást, és eléri a 800 000 darabot. Négyszeresét az 1965. évinek. Ebben a programban a Moszkvics típusok előállítása is a korábban tervezett 90 ezerről 200 ezerre növekszik. Az új futószalagról, amelynek szerelésében érdekelt volt több francia vállalkozás most már az új 412-es modell gördül le.

Jellegzetes, elegáns formája miatt kilógott az átlagból
Fotó: Autowp

Jellegzetes, elegáns formája miatt kilógott az átlagból 
Fotó: Autowp

1,5 literes motor, 80 lóerős teljesítmény

Nálunk is igen sokan és türelmetlenül várják már a 408-as új változatát, az annál erősebb, 1479 cm³-es, tehát az 1,5 literes kategóriába tartozó, 80 SAE lóerős motorral szerelt 412-es típust. A próbakocsi ugyan már itt van, de az import megkezdésére valószínűleg csak az év második negyedétől kerülhet sor. Formailag amint látni is nem sok az eltérés a korábbi és az új széria között, között, de nem is lenne indokolt még egy más jellegű karosszéria. A 408-as vonalvezetésének végső kialakítását ugyanis annak idején a híres olasz mesterre, Pininfarinára bízta a moszkvai gyár. Most a lámpatestek térnek el a régi kör alakútól, valamint a belső kiképzésnél van csupán némi változás. A Moszkvics-412 teljesítménye, gyorsulókészsége, botváltós kapcsolója és fékszerkezete adja az újdonságokat. A felülvezérelt, függőszelepes, 20 fokos döntésű négyhengeres motor, amelynek főtengelyét öt helyen csapágyazzák alapvetően változtatja meg a kocsi utazási karakterét. A 412-es modell sebessége 140 km/ó, és ennek megfelelően módosították a fékrendszert. A hidraulikus fékberendezés 768 cm³ felületen tud a négy dobnál hatást kifejteni, és a fékezést lényegesen megkönnyíti a Moszkvics-konstrukcióknál most először alkalmazott vákuumos szervó. A motor szívóhatásának felhasználása a fékezés elősegítésére világszerte igen elterjedt. Az üzembiztos működés itt minden esetben elérhető, hiszen a benzinmotornál menet közben mindig keletkezik vákuum, és maga a membrános szerkezet ugyancsak egyszerű, megbízható. Gyengébb pedálerővel is hatékonyabb fékezést eredményez a korábban csak nagyobb és drága kocsikon alkalmazott vákuum-szervó.

Forrás: Origó

Már az élete is lepergett előtte, de megúszta a túlélhetetlen gázolást – videó