
Az ID. villanyautókon vezette be a Volkswagen a kapacitív kormánykapcsolót, majd azokat több más modell is megkapta. Az autógyár szempontjából olcsóbb a küllőnként egy nagy méretű kapcsoló használata, amelynél nem kell feltétlenül megnyomni a gombot, elég csak elhúzni előtte a kezet. Pontosan emiatt került most bajba a cég, ugyanis az USA-ban két ID.4 vásárló megelégelte, hogy a gyár ugyan tud a hibáról de nem tesz ellene semmit és bírósági pert indítottak a gyár ellen. Csoportos keresetben keresik az igazukat, céljuk az USA jogrendszerben megszokott dollár százmilliós-milliárdos nagyságrendű kártérítés elérése, illetve hogy foglalkozzon azokkal az ügyfelekkel is a gyár, akik rákényszerülnek a kapacitív kapcsolóval szerelt autók használatára. Janice Beecher és Omar Hakkaoui a New Jersey bíróságon adta be a keresetet, amelynek a tárgya első körben a Volkswagen ID.4-es, de könnyen lehet, hogy később azt más, szintén a kapacitív kormánykapcsolókat használó modellekre is kiterjesztik.
Fotó: Volkswagen
A gyár visszatér a hagyományos gombokhoz, de ez nem vigasz a meglévő autók tulajdonosai számára. Azért indul a bírósági per, hogy rajtuk is segítsen a Volkswagen
Alapvetően az jelenti a gondot, hogy a tempomat használatának aktiválásához elég, ha a kormány tekerése közben a kapcsoló elhalad az ember keze alatt, miközben ép fogást vált a karimán. Ilyenkor az utolsó beállított sebességet akarja elérni az autó, parkolóban manőverezésnél ilyenkor hirtelen gyorsítani kezd – a vezető akarata, azaz a gázpedál lenyomása ellenére. Már számos baleset történt ebből kifolyólag, az NHTSA hivatalhoz is számos bejelentés érkezett, a gyár egy szoftverfrissítésen kívül – 2022-ben távoli frissítéssel az autók megkapták az Auto Hold, tehát megálláskor állva marad az autó és csak a gázpedál lenyomására indul el – nem reagált érdemben. A 2023-as frissítésnél is meghagyták a kifogásolt kapcsolókat, miközben a korábbi forgókapcsoló helyett hagyományosabb billenőkapcsolóra váltottak az irányválasztónál. Idő közben a gyár elismerte, hogy hiba volt áttérni a kapacitív kormánykapcsolóra és – a Müncheni Autószalonon debütáló ID.2-essel kezdve – visszatérnek a hagyományos gombokhoz, de ez nem oldja meg azoknak a problémáját, akik még az újfajta kormánykapcsolóval rendelkező autót használják. A bírósági per célja, hogy rákényszerítse a Volkswagent a konstrukciós hiba kijavítására, illetve hogy kártérítést kapjanak a vásárlók. Még nem ismert, mikor indul meg ténylegesen a bírósági per, a felperesek esküdtszék előtti tárgyalást szeretnének.