
A BMW az utóbbi években következetesen kitart azon álláspontja mellett, miszerint nem tesz jót az európai ipar versenyképességének, ha 2035-től kizárólag akkumulátoros-elektromos autót lehet majd forgalomba helyezni az Európai Unióban. Ehhez képest most egy olyan elektromos autóval jelentkeztek, amely minden szempontból különlegesnek ígérkezik, ugyanis a Debrecenben gyártott szabadidő-autó 805 kilométert is megtehet két töltés között. Sőt, a megfelelő töltővel 10 perc alatt több mint 300 kilométernyi energiát is vételezhetünk!
Fotó: BMW
Nem csak technikailag érdekes a debreceni BMW
Nem véletlen, hogy nagy várakozás övezte a debreceni gyár megnyitóját, ahol szerencsénk volt testközelből is megcsodálni az iX3-ast. Nem egy kicsi autóról van szó, 4,8 méteres hosszával igencsak terebélyes, de annak ellenére, hogy méretben nagyon közel áll a belső égésű motorral ellátott X3-ashoz, ez a modell formailag egy másik világ.
Ugyanis a BMW úgy döntött, a nagy technológiai ugrás lehetőséget ad a dizájn markáns megújítására, és az iX3-as lesz az első bajor modell az új formanyelvvel, amely később a márka teljes modellkínálatában visszaköszön majd.
Miközben az elmúlt években a BMW sokszor rukkolt elő megosztó dizájnokkal, itt más a helyzet: meghökkentő, de jó értelemben. Masszív és letisztult autót alkotott Adrian van Hooydonk fődizájner és csapata, közben pedig sok BMW-rajongó lelkendezhet, hogy a vesék nem olyan óriásiak, mint sok másik müncheni autó esetében. A vadonatúj lámpastílus mellett feltűnőek a masszív kerékjárati ívek is, illetve élőben az is feltűnt, hogy az autó hátulján lévő típusjelzés betűtípusa sem a régi – évtizedes hagyományokkal szakítanak.
Fotó: BMW
Bátor megoldások
Az autót közelről szemügyre véve egyértelmű, hogy a belső tér még inkább forradalmi. Jobb, ha el is felejtjük, amit eddig a BMW-belsőkről gondoltunk, itt teljesen új koncepció fogadja a sofőrt és utasait. Egyrészt a hagyományos műszerfal már a múlté, helyette a szélvédő tövében lévő, csíkszerű kijelző a műszeregység, illetve ott van a BMW Panoráma iDrive, amely a márka híres „kezek a kormányon, szemek az úton” elvét új szintre emeli (3000-nél is több felhasználóval végzett használhatósági tesztek eredményei mentén született meg). A fizikai kezelőszervek ott vannak, ahol keressük őket: az ablaktörlő, a hangerő szabályzás vagy a hátsó ablakfűtés klasszikus gombokkal vezérelhetők, más funkciókat érintéssel, hangvezérléssel vagy a multifunkciós kormányon keresztül érhetőek el könnyedén. Apropó volán!
Ha lenne egy olyan verseny, hogy melyik autónak van a legkülönlegesebb kormánya, abban az új iX3-as egészen biztosan dobogós lenne!
Egészen különleges az alakja, ráadásul ami a képeken nem látszik, az élőben nagyon szembetűnő: nem négy-, hanem kétküllős a kormány, csak a függőleges részek csatlakoznak a karimához. Egy biztos, az új BMW-nek minden esélye megvan arra, hogy felforgassa a piacot! Még akkor is, ha ára miatt nem lesz nálunk tömegautó.