
Nem elég, hogy az óriási karosszériára óriási méretű légterelőket szerelnek, a Ford E-Tourneo Custom MS-RT esetén még eddig nem látott feltűnő színeket is elérhetővé tesznek (Turini Purple, Fast Blue, Ultramarine Blue, Sunset Orange és Yellow Green), így nemcsak az utca szürke forgatagából, de még tuningkiállítások rikító mezőnyéből is kitűnik az autó. Mármint látványra, hiszen igazán a 286 lóerős akkumulátoros-elektromos hajtással sportos az élmény, hangos kipufogóra tehát nem lehet számítani. Akinek nem kell a bivalyerős hátsókerékhajtás, annak elsőkerékhajtással a 170 lóerős turbódízel vagy a 233 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibrid hajtás is elérhető.
Fotó: Ford
Csak az első sorba ad sportüléseket a Ford
Amíg az első sorba megnövelt méretű oldaltámasszal rendelkező üléseket szerelnek, a hátsó helyeknél csak a kárpitot változtatják meg, cserébe utóbbiak továbbra is sínen tologatható, állítható támladőlésű, szükség esetén kivehető ülések. A sofőrnek még vastagabb karimával rendelkező, fűtött kormánykerékkel is kedveskednek, amelynek van középállás-jelző gyűrűje is.
Aerodinamikai szimulációk segítségével készítették el az óriási légbeömlővel rendelkező első lökhárítót, amelynek nem csak a látványt javítja, de jól palástolja azt is, hogy a normál kivitelhez képest több mint 50 mm-rel kiszélesítették a nyomtávot a kanyarvételi tulajdonságok javítása érdekében. Utóbbi a 19 colos antracitszürke felniknek köszönhető, a 235/49 méretű abroncsokkal szerelt felnik darabonként 1 kg-mal könnyebben a normál alufelniknél. A Tourneo Custom MS-RT az egyébként a Ford WRC programját bonyolító M-Sport műhely segítségével készül a Dagenhami gyár mellett található dedikált műhelyben.
Fotó: Ford